Valaki olykor kacsingat rám.
S mindég sugall valami oly
Nem evilági nótát,
Én csak hallgatom két agymosás között besuhan,
Megtelepszik, s csak vár.
Rám vár az az istenadta,
S talán valóban Isten adta,
Vagy tán a megvalósult ember üzen vissza.
Játszom néha azt is, meg néha ezt is,
Néha játszom, hogy már nem tudok játszani,
Félek is, bevallom újra,
Kicsi vagyok, fázom, bár már jóllaktam.
