Névtelen földrészen bolyongok,
Szédelgésem határokat rúg,
Ugrik egyre feljebb,
Még a vég el nem oszt.
Hozhatnál egy kis kávét,
Betépve lenne kellemes,
Üres éh szervvel,
Kevéllyel tisztul,
Hamvad a hó,
Lapul a bogolyban,
S egyre várom,
Hulljon a kerék forgása.
Végkifejtett halál átkozz,
Csak ütne már,
Elszenved a valós,
Szemhéjamon restekel,
Egyszerűen sajnálom őt,
A magányosságot.
Rátelepedett, s minduntalan kér,
Halkan int felém;
Takarodjál a búsba el.
