Vörös rúzs tapad a számra.A feketét fedi a lila a lilát sárga a sárgát a vörös. Az álarcot reménytelenül próbálja elfedni egy másik álarc. Százával tapadnak rám a maszkok. Voltam hamiskártyás, bohóc, gondnok... Igaz kártyáimat féltem a gyilkos élet elé dobni. Hamis kártyákkal játszottam egy hamis életet. Könnyeimmel átiatott lapjaim a kabát alá rejtettem, kalapom alól a hamis paklit elővettem. Isten tudja, élni nehéz, régen is az volt, s mindég nehéz lesz, ezért teremtette a remyényt. Mindig reménykedem, hogy a Nap ma is lemegy és én belecsobbanhatok az álom tengerébe. Álmodom, mert ott elfelejtve a múltat bárki lehetek. Nem kérik el a személyid, és nem kérdik: -Kislányom, mit csináltál tegnap? Ott mindig, mindig, mindig csak egy nap van. Minden nap egy új élet... De a végén valahogyan mindig felébredünk. Kár. Felébredünk, a tükörből visszanéz ránk a tátongó ember és gúnyosan felteszi a kérdést: -Na ma melyik rúzsodat kened fel?
2010.08.15. 01:46
Vörös rúzs...
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://naploegytinieletebol.blog.hu/api/trackback/id/tr332222427
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.