Bolyhos!
Rám!
Ringass és feszíts, és nézz fel néha,
Lásd, hogy fent epedek, a lent
Legfelső fokának torkolatán!
Aludj és több mint fénysebességnyit fejek ki álmodból és jóllakom.
Mégis csak egy cseppnyi, de elegendő ahhoz a mindenséges
Szedegezőtlen álmos tányérban, melyből kifolyok, és karmom
Tépve húzza az abroszt, mit nagyanyám aggasztott fel múlt nyáron.
Szólt volt,
Hang elfogyott,
Kevesebbet ettél, mint sem mondhatni lehet
Volna, egy mikroszkópnyi állomás a csillagrendszerben, egy
Elveszett asztronauta, kicsi virág fényében méhként boly(on)gó eszme.
Ennyi sem voltál,
Gomolyagként forgolódtál az egyiktől a másik
Időhatározó szóig a fonott tálban,
És macskák játszotta agyszülemény
Voltál, kifogyni készültél,
De nem tudtál. Mondva volt,
Vagy mesélte
Csókoltat az öreg néne, a vén boszorkány, aki a gomolyagodból szövi
Ármányos cselekedeteit, és issza a nyomorultság hűs limonádéját.
