Végtelenek csendjében tündöklök,
Arcom tavaszi szél mossa,
Fáradt lelkem imára esd,
S halkan felelem.
Voltam árok házad előtt,
Levélbe burkolódzva eltűnően,
Vártalak a homály esti égben,
Kerestem. Most is csak kereslek.
Ott talállak meg pont.
Pont ott, ahol nem vagy.
Szilánkokból építettem várat,
Ostromolták azt a törökök,
Aszlágyok és mindenféle nép,
Felporozta a csatákat,
És magányod mentsre esdett,
Kapuim, mint százszor száz világ,
Idők kerekén nyílott ki tenéked.
Fel magyar, itt a tett!
Harcolni, háborúba tested el!
Vigyen minden kórság,
Így élni képtelenség!
Ha kardot ragadnál,
Lenne szép erényed, s dicshő jelened.
