Lassan, de legyújtod a lámpát,
Összetöröd a kulcslyukot,
Felveszed szép ruhád, nálam alszol.
S reggelente, csak most először s ulolszór,
Felborítasz, kiöntöd a kávésteát is,
Érthetetlen vagy és virgonc,
Egyszerűen, ki felém látható,
Mondják is, így jól áll nekem,
S te még mindig nem mész,
Húz az ágy, takar befedő,
Egyszerű vagy magányodban,
Épp úgy tökéletes és bosszantóan elég.
Frányástul belém lök az a,
Kifejezetten nem ide illő,
S elhúzóan elnyomott,
Kibírhatatlanul semmilyesen káros,
Kimondva mérgező az anyagra,
Kiszorít, és bent emészt,
Puffaszt, epedeszt, taszít.
S te óvathattalanul nem bírod ég.
Borulásra esdem; csak még egy időt.
