Térdre borulva sírok előtted,
Minden bűnöm ajkamon hiába ejtem,
Előre tudod, és még hiszel.
És miután tüskés ronggyal vertelek,
Te még ezek után is azt mondod;
Szeretlek.
Lelkem könnyben ázik,
Szívem csak miattad dobog,
Te szültél, hordtál, védtél.
De lett magam porszemmé.
Ó, be szép vagy, úgy csodállak,
Te ejted a legtisztábbat.
Suhogsz felém, és én elszaladok,
Annyi fáj. Ma én rohannék,
De mégsem teszem,
Őrült lelkem a vad világban enyved.
Kicsi voltam, féltem és fáztam,
Takargattál, óvtál, ott voltál.
Hol legyek ez időm én,
Hogy miért itt, mikor veled kell lennem.
Még sosem mondtam, mert féltem,
Még sosem mertem, mert bajul éltem,
Csak annyit ejtek, halványul, de tisztán,
Köszönöm, és mindig is szeretlek, egyetlen Édesanyám.
