Rettentően félre lehet ismerni az embereket. Egy teljesen más embert látni benne, mint aki valójában. Belegondoltam a személyiségembe. Kettő is van. A pörgős kiscsaj és a művészlélek. Valaki azt gondolja túlzásba viszem ezt a sok gondolkodást a személyiségemről és csak legyek önmagam. De nekem gondolkodnom kell. Én a művészlélek énem szeretem jobban, és igazából az is vagyok én csak eltakarja az álarc. A pörgős kiscsaj álarc...Voltam egy táborban. Többnyire rajtam volt az álarc, hogy is ne lett volna rajtam, hisz nélküle nem is lehet élni ... de vele sem. De amikor nem volt rajtam!? Akkor éreztem igazán jól magam. Azt tanácsolták, mutassam meg az embereknek a művészt. Ki kellen próbálni!... Túl rövid az élet ahhoz, hogy ne önmagam legyek. Mert így is olyan távol állnak egymástól az emberek. Azon is gondolkodom hogyan alakult ki a kettős személyiség... Egyszer volt egy lány aki imádta az osztályát. Az osztálya volt az életete. Boldog és optimista volt. Azután valahogyan álarc lett belőle, mert az osztály elballagot és egy álarcokkal teli osztályba került. A másik én azt hiszem a versírásból fakad. Pedig az első versem poénból írtam. És rajzolok is néha. És igen lelkizős vagyok, de szerintem ez lejött a bejegyzésekből.
Olyan szép tud lenni egy őszinte mosoly. Egy mosoly ami szívből jött és szívhez ér.
Van egy furcsa dolgom. Ha nem érzem elég különlegesnek magam nem érzem embernek magam. Utálom ha olyan vagyok mint a többiek. Én különleges szeretek lenni. És talán azért játszottam a pörgős kiscsaj szerepét hogy lássák különleges vagyok. De érdekes mert én arra vágyom hogy az emberek a másik lényem különlegeségét szeressék. Csak úgy gondolom ha nem látják meg bennem a külnlegeset akkor nem veszik a fáradságot hogy megismerjenek. De volt valaki aki meglátta az álarc mögött a művészt. Érdekes hogy vannak még ilyen meberek. És érdekes hogy abban az emberben nem láttam semmit és egy csodálatos művészt ismertem meg. A művészeket sokszor nem értik meg...
Olyan volt megismerni téged, mint esőben meglátni a szivárványt.
Jó tudni, hogy vannak még olyan emberek akik képesek meglátni valaki arcát az álarc mögött.
Akkor mára viszlát. Dolgozom magamon.
